Esettanulmányok
Eset #1 – Implantológia
Késleltetett terheléssel implantáció elvégzése csontpótlással együtt. Teljes alsó és felső fogsor fogainak eltávolítása, majd implantációs pótlás készítése prettau koronákkal.
ELŐTTE
RÖNTGENFELVÉTEL IMPLANTÁCIÓ UTÁN
UTÁNA
RÖNTGENFELVÉTEL PÓTLÁS UTÁN
Eset #2 – Implantológia
A felső állcsontban több helyen foglazulás történt, ezen kívül a fogak több helyen szuvasak voltak. A páciens a felső fogsorát szerette volna helyrehozni. Tekintve, hogy ezen fogak nem voltak olyan állapotban, hogy a pótlást rajtuk horgonyozzuk el, a fogak eltávolítása mellett döntöttünk.
Az azonnali implantációt követően azonnali műanyag pótlást is készítettünk nagyjából egy hét alatt (All-on-six implantáció). Hat hónap gyógyulási időt követően készítettük el a végleges, szintén műanyag, csavarokkal rögzített pótlását.
ELŐTTE
UTÁNA
Eset #3 – Implantológia
Alsó és felső mozgó fogak miatt a rágás lehetetlenné vált. Ebből kifolyólag sorozat húzások történtek, majd all-on-six pótlás készítése. A bal alsó meglevő implantátum jó állapota miatt felhasználásra került a pótlás készítésekor.
ELŐTTE
RÖNTGENFELVÉTEL A FELSŐ IMPLANTÁCIÓ UTÁN
UTÁNA
RÖNTGENFELVÉTEL AZ ALSÓ IMPLANTÁCIÓ UTÁN
Eset #4 – Implantológia
Előtte állapot: teljes felső körhíd, amely alatti pillér fogak jelentősen elszuvasodtak.
Utána állapot: az elszuvasodott pillér fogak eltávolítását követően All-on-four típusú implantációt
végeztünk. A képen a végleges felső fogsor látható.
ELŐTTE
UTÁNA
RÖNTGENFELVÉTEL IMPLANTÁCIÓ UTÁN
Eset #5 – Fogpótlás
A páciens felső fogait szerette volna rendbe hozatni. Elmondása szerint mind a rágás mind az esztétika fontos volt számára, így beszélgetésünk végén egy felső prettau körhíd elkészítésében állapodtunk meg.
Előtte fotó: A páciens első napos képe konzultáció alkalmával.
Utána fotó: A pótlás felragasztása utáni állapot.
ELŐTTE
UTÁNA
Eset #6 – Esztétikai fogászat
Indirekt héjak Prettau anyagból. Jobb felső kettes fogak csírahiányosak, fogszabályozással a szemfogak a kettes fogak helyét foglalták el.
ELŐTTE
UTÁNA
Eset #7 – Konzerváló fogászat
A páciens jobb alsó hatos fogát építettük fel. Kérése alapján igyekeztünk elkerülni a gyökérkezelést. Tekintve, hogy a fog a fogíny szintjéig szuvas volt, majdnem az összes koronai anyagot el kellett fúrnunk. A tömőanyag számára így lehetetlen volt “kapaszkodót” találni. A fogat végül úgynevezett Parapulpális csapokkal erősítettük meg, ezzel biztosítva az elkészített munka hosszú élettartamát. A kezelés egy alkalmat vett igénybe.
ELŐTTE
UTÁNA
Eset #8 – Fogpótlás
Páciensünknél esztétikai és funkcionális rehabilitáció keretében lecseréltük a régi fém-kerámia pótlást. A hátsó régióban fém-kerámia, a front területen pedig cirkon hidak készültek.
ELŐTTE
UTÁNA
Eset #9 – Esztétikai fogászat
Lézeres fogfehérítés eredménye.
ELŐTTE
UTÁNA
Eset #10 – Konzerváló fogászat
Jobb alsó gyökérkezelt fog restaurálása két darab intrapulpális üvegszálas csappal, majd kompozit töméssel egy ülésben elvégezve.
ELŐTTE
UTÁNA
Eset #11 – Implantológia
Páciensünk alsó és felső teljes fogatlansággal érkezett hozzánk. Rögzített fogpótlást szeretett volna, melyet, ha szükséges el lehet távolítani (csavarokkal rögzülő) (All-on-six). Az implantátumok behelyezése után, négy hónap gyógyulási időt követően végül fém-kerámia pótlás mellett döntöttünk.
FOGHÚZÁS UTÁN
A MUNKA ÁTADÁSA UTÁN
A MUNKA ÁTADÁSA UTÁN
IMPLANTÁTUM BEHELYEZÉSE UTÁN
MUNKA KÖZBEN
MUNKA ELVÉGZÉSE UTÁN
Eset #12 – Konzerváló fogászat
- Fotó: régi amalgámtömés, szuvas barázda, melyet egy egyszerű töméssel szeretnénk rendbe hozni.
- Fotó: üreg kialakítása töméshez
- Fotó: kész tömés
1.
2.
3.
Eset #13 – Fogpótlás
A páciens a felső foghiányok pótlása miatt kereste meg klinikánkat. Hosszú távú, stabil megoldást kért. A húzandó fogak eltávolítását és a meglevő szuvas fogak tömését és felépítését követően a jobb felső ötös fogtól a bal felső nyolcas fogig tartó híd mellett döntöttünk a megfelelő esztétika miatt. A pótlást fém-kerámia ragasztott koronákkal kiviteleztük nagyjából kettő hét alatt.
ELŐTTE
UTÁNA
Eset #14 – Konzerváló fogászat
Korábbi tömés cseréje új, kompozit tömésre.
ELŐTTE
UTÁNA
Eset #15 – Implantológia
A páciens az alsó és felső fogívét szerette volna helyrehozni. A legtöbb foga oly mértékben mozgott, hogy nem lehetett már megmenteni. CT és röntgenfelvételek után közösen, azonnali implantáció és azonnali terhelés mellett döntöttünk először a felső, majd az alsó állcsont tekintetében (All- on-six implantáció).
ELŐTTE
RÖNTGENFELVÉTEL A BEAVATKOZÁS ELŐTT
UTÁNA
RÖNTGENFELVÉTEL A BEAVATKOZÁS UTÁN
Eset #16 – Esztétikai fogászat
Az alábbi fotók egy belső fogfehérítés előtte-utána állapotát mutatják.
1. kép: Több, mint 10 évvel ezelőtt gyökérkezelt fog sárgás/barnás elszíneződése.
2. kép: Belső fogfehérítés és tömés utáni állapot.
1.
2.